(néztem én fényképeket ellisről aztán és persze, hogy teljesen jól szituált, de miért van mégis , hogy a legrandomabb emberekről derül ki, hogy kislányok bugyijába nyúlnak a liftben, vagy arról ábrándoznak, hogy seggbe rakja őket egy ló.

nyár elején-tavasz végén jelent meg a puha neon fejlövés, amit mindenképpen el akartam -és akarok-olvasni, mert tetszik a koncepció, ez van. a fabricius honlapján meg olvastam, hogy sokan az Amerikai psychóhoz, meg ellishez hasonlítják a stílusát -gondoltam, elolvasom előtte akkor azt, mivel a pnf-hez úgysem jutok egyhamar hozzá.)

megráznak a dolgok.a rémkoppantók után például picit zaklatott lettem (bár akkor jött az ötlet, hogy úgy akarok meghalni, hogy rámdől egy kólásautomata) , a kontroll óta nem állok háttal a metróutasoknak a megállóban, a paranoid parkban pedig megsirattam a félbevágott biztiőrt, pedig nem nyávogok gyakran és még körömollót sem hordok magamnál, piperetükörrel.

az amerikai psycho viszont olyan szinten megdöbbentett, hogy a sztori egyik tetőpontjánál beledobtam a könyvet egy sárga vödörbe a teraszon és olyan szinten ziháltam, hogy felfordult a gyomrom. hányingerem még soha nem lett könyvtől, ez a mű pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egész hétvégén émelyegjek -eltekintve a king size tortillachipstől meg a négy doboz csilismogyorótól.

ennek ellenére végigolvastam, és minduntalan kitartok amellett, hogy aki ilyet kitalál és leír, az képes lenne megtenni is azt.

"Patrick Batement egy csomó emberről mintáztam, köztük az apámról is. Három évig minden nap írtam az Amerikai Psychót a manhattani yuppie világról, beleírtam az érzéseimet, a dühömet."/B.E.E./

mondjuk annak örülök, hogy az én érzéseimnek és dühömnek semmi köze ahhoz, hogy egy megkínzott és megcsonkított kurva vaginájába brie sajtot dugjak, és ráeresszek egy kiéheztetett patkányt- mégha csak a fikció szintjén is.